2014. augusztus 1., péntek

Prológusverseny: Eredményhirdetés

Kedves versenyzők!
Tegnap lezárult az alkotások beküldésének határideje, úgyhogy itt is lennének az eredmények. Szomorúan konstatáltam, hogy jó pár visszalépés történt, éppen ezért döntöttem úgy, hogy kategóriáktól függetlenül hirdetek három - azaz öt - helyezettet. Szeretném leszögezni, hogy minden beküldött munka a maga módján volt egyedi, ezért is kellett segítségül hívnom egy vendégzsűrit, anyukámat, akivel az eltérő ízlésünk miatt nehezen tudtunk csak dűlőre jutni.

Szeretném megköszönni Sam Row segítségét, az ő keze munkája minden oklevél és emléklap.
[a neveket természetesen én biggyesztettem rá, hiszen ő is versenyzett]

Harmadik helyezettek:


Azért döntöttem amellett, hogy mindkettejüket felállítom a dobogó ezen fokára, mert érdekes módon - apró eltérésektől eltekintve - szinte ugyanolyan témájú prológusokat küldtek be. Blogjaitok állandó hirdetést nyertek az oldalon, gratulálok!

Második helyezett:

Nyereményed az állandó hirdetésen és az oklevélen kívül egy interjú. Gratulálok!

Első helyezett:

Ezzel állandó hirdetést nyertél az oldalon, egy interjút és egy blogajánlót. Gratulálok!
[a Monster kategóriájú prológusod a nyertes]

Ígértem továbbá, hogy meg fogom jelölni azt a prológust, mely a leginkább magával ragadott, melynek történetét a legszívesebben olvasnám...

A kiemelt hirdetésen kívül egy interjú és egy blogajánló a nyereményed, valamint szeretnélek megkérni, hogy a legközelebb megrendezett versenyen légy vendégzsűri. Gratulálok!

Amiért végül ilyen sokan visszaléptek, szeretnék mindenkinek kedveskedni, aki dolgozott a prológusával. Egyrészt emléklappal, másrészt mindegyikőtök blogját szeretném a nyertesékez hasonlóan hirdetni egy külön lapon. Gratulálok!






Egy kérésem lenne a versenyzőkhöz: ha nem azt a blogot szeretnétek a hirdető lapon látni, melyre a plakátot kitettétek, akkor ezt valamilyen formán tudassátok velem.
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett ezen a rendezvényen, véleményem szerint kiváló gyakorlás volt, számomra élvezetet jelentett az alkotások olvasása, remélem, hogy a további versenyeken is aktívak lesztek majd.
További kellemes délutánt kívánok,
Bia

6 megjegyzés:

  1. Drága Bia!
    Köszönöm, hogy felkerülhettem a dobogóra, már a harmadik hely is - még ha holtversenyben is - hatalmas boldogságot jelent számomra. :) A többieknek pedig gratulálok! :)
    További szép napot!

    xx.
    Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Timi,

      Én köszönöm, hogy megírtad a prológust, hiszen nagyon is tetszett! :) Ez kedves tőled.
      Neked is, további kellemes nyarat kívánok, és köszönöm, hogy részt vettél.

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Kedves Bia!

    Bár megírtam e-mailben is, itt is leírom, hogy nagyon hálás vagyok a második helyezésért! :D Bár mint minden versenyző, én is reménykedtem a helyezésben, arra számítottam, hogy maximum harmadik lehetek azzal az összedobott prológussal. Szóval hálás vagyok, és köszönöm még egyszer! :D

    Ölel, Sam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sam,

      Azért örülök neki, hogy itt is kaphattam tőled visszajelzést. Nagyon szívesen, boldog vagyok, hogy olvashattam egy általad írt művet, hiszen tudod, hogy mennyire szeretem az írásaidat. Remélem, hogy a további rendezvényeken is részt fogsz majd venni - főleg, mivel tervezek egy fejlécversenyt... :)

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  3. Drága Bia!

    Ejha, igazán meglepődtem, amikor megpillantottam az oklevelet, rajta a nevemmel! Természetesen kellemesen csalódtam, hiszen mint mindig, most is kételkedtem kissé a saját művemben. A díjak pedig szintén szívmelengetőek és megtisztelőek voltak. Hálásan köszönöm! :)

    Puszi:
    Faith

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Faith,

      Nos, őszintén remélem, hogy egy napon majd viszontlátom a prológusodat, egy kerek történet részeként. Nem viccelek, olyan szívesen elolvasnám! :) Nagyon örülök, hogy sikerült meglepnem Téged. Már írtam emailt, tehát amint válaszolsz rá, már kezdhetjük is a díjazást. A vendégzsűrizést pedig remélem elfogadod. ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés