2014. október 11., szombat

Gólyahét: péntek

Kedves olvasók!
Őszintén remélem, hogy nem nehezteltek rám amiatt, hogy nem tegnap tettem közzé ezt a bejegyzést. Semmiképp sem szerettem volna összecsapni, ledarálni, hiszen a leginkább ezt a napot élveztem a héten.
Elsőként próbát tartottunk a színpadon, aminek az volt az előnye, hogy láthattuk a másik két osztály produkcióját, így fel voltunk készülve az esetleges leégésre. Viszont a tényleges színpadra lépés előtt még székeket kellett pakolnunk, plusz volt egy kosárbemutató is. Nem tudtuk igazán, hogy ezalatt mit kell érteni, arra viszont nem számítottunk, hogy három srác kosárlabdával a kezében fog táncolni. A break stílust képviselték, eszméletlenek voltak, olykor-olykor komolyan leesett az állam tőlük, ami pedig csak még élvezhetőbbé tette az egészet az volt, hogy egyértelmű volt a közönség számára is, hogy ők is élvezik. Bevallom, felemelő élmény olyanokat látni, akik tényleg jól érzik magukat a bőrükben munka közben!
Ezután elsőként az ötödikesek táncai következtek (jókat mulattunk rajtuk, ügyesek voltak és humorosak), majd az a és b osztályok, akik szintén taroltak, viszont a próbákhoz képest véleményem szerint összeszedtük magunkat. Michael Jackson Beat It című számára kellett koreográfiát kreálnunk, így a másik két osztályhoz képest jól jártunk, nekik olyan nóták jutottak, melyekre nehezebb mozogni. Ezután egy bűvész következett, aki őszintén szólva nem volt a legprofibb (igaz, engem csak Dynamo tud lenyűgözni, mert aki átsétál a Temzén, azelőtt leborulok), ráadásul a humora sem volt az igazi, viszont éppen ezek miatt szórakoztunk olyan jól az előadásán.
A sportnap is kezdetét vette, mi a barátnőimmel röplabdára iratkoztunk fel, ami öngyilkosság volt, tekintve, hogy semmi tehetségem nincs ehhez a labdajátékhoz, végül azonban egész jól elvoltunk, a tanár-diák mérkőzéseket figyelemmel kísértük, valamint mikor éppen nem kellett játszanunk, az udvaron biztattuk az osztályunk fiútagjait a focin.
Az ötödikesek gólyabálját a közellakók - ilyen vagyok én is - arra használták fel, hogy otthon rendbe szedjék magukat, majd ötre kellett visszaérnünk a suliba a saját avatásunkra. Nos, én sokkal brutálisabbra számítottam, és abból, amit az egyik tizedikes lány mesélt, ha a pedagógusoknak nem lenne beleszólásuk, sokkal brutálisabb is lett volna. Legalább öt szűrőn kell átesnie egy feladatnak, mire az az igazgatóhoz kerül, így a kínosabbaknak esélyük sincs, amivel bár mi jól jártunk, azért biztosan fergeteges lett volna a durvább verzió is. Így leginkább különféle csoportos játékok zajlottak a színpadon, nekünk például az egyik osztálytársammal az volt a feladatunk, hogy árnyékok alapján ismerjük fel újdonsült ismerőseinket, ez pedig csak azért nem okozott problémát, mert jellegzetes magasságú és copfú egyéneket választottak. Végül esküdnünk kellett, az igazán humoros volt, nekem tetszett, így mostantól gyorsan meg kell írnom a házit, hogy még jusson idő a tizedikesekére is... megesküdtem!
A diszkó eleinte lapos volt és unalmas, tulajdonképpen senki sem élvezte, viszont isteni sütiket lehetett kapni a büfévé alakított énekteremben (melynek padjait végül ingyenkajáért cserébe visszarendeztük). Majd ahogy megérkeztek az ismertebbnek nevezhető dalok, úgy a hangulat is egyre fantasztikusabbá vált, végül pedig igazi partiarcokhoz méltóan élveztük a zene varázsát - no meg az édességeket és a csocsót. Az már másik kérdés, hogy ennek köszönhetően nem vagyok túl kipihent, későn feküdtem le, ma viszont korán kellett kelnem, mert családos osztálykirándulás volt, ami annyit tesz, hogy minden diák pereputtyostul érkezett.
Nos, ez volt Bia Joy gólyahete, remélem élveztétek a közvetítést! Ne féljetek megosztani véleményeiteket, észrevételeiteket!
Neked hogyan telt a pénteked? Jól érezted magad ezen a héten?
További kellemes hétvégét kívánok,
Bia

6 megjegyzés:

  1. Drága Bia!

    Örülök, hogy neked elnyerte a tetszésed a kosaras bemutató. Mert én semmit nem láttam belőle. :D Alapból rossz helyre ültünk, hiszen előttünk volt a kosárpalánk, amitől nem láttak az első sorban ülők, tehát felálltak. Mi, a második sorban az ő hátukat néztük, a hátsó sorban szintén álló emberek voltak, viszont, hogyha mi is felemelkedtünk, akkor mi láttunk, de ők nem. Szóval cserélgettük, hogy ki álljon a hátsó padon, így kábé a fél órás előadásból öt percet élvezhettem, bár azt éppen sikerült látnom, hogy valaki a fején pörög. Elképesztő volt!
    Szerintem nagyon jól táncoltatok, külön figyeltelek téged, csak sajnos az előtted álló lány szinte végig takart. :D Bár nektek sikerült egyszerre mozognotok, ami a mi osztályunknak... hát, biztos nem fog sikerülni. Meg nem hiszem, hogy az osztályfőnökünk beállna.
    Először én is röpizni akartam menni, de amikor kiderült, hogy ez tulajdonképpen csapatok közötti verseny, inkább visszaléptem. Bele merek ütni a labdába, csak soha nem oda megy, ahova kéne.
    Ohh, a szűrőket mi is tapasztaltuk a gólyaheti feladatok összeállításánál, mert valaki mindig belekötött, így végül teljesen átalakult a feladatsor. :D Főleg a zenékkel voltak problémák, amit egyébként nem is értettem. Juj, most eszembe jutott, hogy ötödikben mit kellett csinálnunk. Az is egy élmény volt, az osztályfőnökömet kellett lerajzolnom, egy osztálytársam segítségével. Mindegyikünk nagyon béna volt, így végül egy narancssárga hajú (nem találtunk barna zsírkrétát), töklámpás fejű nő került ki a kezeink alól. Öt perc akatt mondjuk nem lehetett volna jobbat rajzolni. Plusz a testét megoldottuk pár pálcikával.
    Az esküt mi soha nem tartottuk be. :D Megesküdtünk, hogy minden hétfőn sütit hozunk a mostani tizenegyedik "a" osztálynak. Egyszer se hoztunk, szerintem már ők is elfelejtették. De akkor nem csak nekünk kellett ilyen hülyeségeket megfogadnunk.
    Örülök, hogy a diszkő is tetszett. :) Ilyenkor bánom meg, hogy olyan hülye vagyok, mert nem irattam igazolást, és pénteken pénz sem volt nálam. Már csak a sütikért megérte volna. :D

    Üdv,
    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maffia,

      Kérlek nézd el nekem ezt a késői választ!
      Mi szerencsére ügyesek voltunk, mert bár végig állnunk kellett oldalt, így legalább tisztán láthattunk mindent. Valóban ügyesen voltak, és szerencsés vagy, hogy a fejen pörgést elkaphattad.
      Köszönöm az osztály nevében is! Láttál volna minket a próbákon... egy héttel előtte még egyáltalán nem alkottunk egy egészet, a fiúk passzív üzemmódba kapcsoltak, és bevallom nehéz is volt, hiszen sokan vagyunk. Mi nyolcadikban tizenhatan voltunk, itt pedig szinte kétszer annyian, nekem ez egy egészen új élmény. :) Nem tudom mennyire ismered a 9.b osztályfőnökét, de ha ő beállt, akkor... :D
      Ezzel én is így vagyok. Viszont igyekszem fejődni, meg nem elhülyülni a dolgot, hanem komolyan venni mikor órán játszunk, elvégre sokaknak meglepően jól megy, még akkor is, ha idén kezdték. Szóval igyekszem.
      Nálunk volt olyan, akinek betűtésztákból kellett a Mama első sorait kirakni - pedig ez aztán testhezálló feladat lett volna számomra. :) Az egyik tizedikes lány mesélt az eredeti ötleteikről. Csak ennyit mondok: tyű!
      Akkor azért nálatok is voltak érdekes feladatok. :D
      Mi sem fogjuk, az egyszer biztos, de azért jópofa volt az eskü.
      Sajnálom, hogy nem tudtál jönni, de ha jövőre lesz rá igény, szerintem még rendeznek, bár ahogy hallottam, nem szívesen. Majd meglátjuk!
      Köszönöm, hogy írtál! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Drága Bia!

    Fantasztikus hetetek lehetett a leírtak alapján! Örülök, hogy jól érezted magad, bár ahogy elmesélted nem csodálkozom! :D
    Úgy örülök, hogy megosztottad velünk az élményeidet. Nagyon jól sikerültek a bejegyzések, olyan volt mintha én is ott lettem volna, úgyhogy rendkívül jól szórakoztam olvasás közben! :D

    Ui.:Nekünk verébavató volt pénteken. Hasonló hangulatban telt, én nagyon jól éreztem magam, bár kicsit sajnáltam, hogy csak 1 nap volt asz egész.

    Puszil: L. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucinda,

      Kérlek ne haragudj, hogy csak most válaszolok a megjegyzésedre, nagyon köszönöm, hogy írtál! ♥
      Örülök, hogy tetszettek a beszámolóim, reméltem, hogy nem sikerültek túlságosan unalmasra. Ezek szerint sikerült átadni a csodás hangulatot, igyekeztem! :)

      Millió puszi,
      Bia

      Ui.: Az is jobb, mint a semmi! Örülök, hogy jól érezted magad, megérdemelted! ♥

      Törlés
  3. Na látom jól érezted magad és ennek nagyon örülök. Elmondásod alapján nagyon jó lehetett. Az árnyas játék leírása alapján nekem nagyon tetszik. Nekem azért kevésbé telt jól a péntekem mert 12perces cooper teszt volt. Sajnos csak 2000m-re volt időm. :(
    CC

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sziszi,

      Köszönöm, hogy írtál, és ne haragudj, amiért csak most válaszolok! ♥ Drága vagy, ahogy a különböző portálokon szoktam látni, Te is jól mulatsz az új suliban, ennek pedig igazán örülök! Nálunk éppen fordítva volt, öt sulikör, azaz 2000 méter időre... maradjunk annyiban, hogy nem ez volt életem legjobb eredménye. :)

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés